ZETApress

hírportál

Munch.hu a hajléktalanokért

A maszk mögül is vegyük észre a rászorulókat! JótEvő kezdeményezés lesz a Hajléktalanság Világnapján. Az október 10-ei Hajléktalanság Világnapja alkalmából a Munch.hu JótEvő kezdeményezése most egyszerre tesz az ételpazarlás ellen és a rászoruló emberek megsegítéséért – tudatta Andréka Ágoston sajtófőnök.

A Munch.hu applikáció és honlap segítségével bárki Ételmentő lehet, és vendéglátóhelyeken el nem adott meleg ételt ajándékozhat nélkülöző embertársainak, amely a Máltai Szeretetszolgálat egyik hajléktalanszállóján kerül átadásra.

A koronavírus miatt törekszünk a személyes interakciók csökkentésére, és maszkok mögé bújva nehezebben vesszük észre a nélkülöző embertársainkat. Magyarországon azonban jelenleg is több mint 15 ezer hajléktalan ember él, akik nehezen vészelik át a mindennapokat, akár hónapok is eltelnek anélkül, hogy főtt ételhez jutnának, a vírus következtében pedig a vendéglátásban dolgozók megélhetése is nehézzé vált. Eközben az éttermekben, pékségekben és boltokban rengeteg fogyasztható élelmiszert dobunk ki, aminek ha csak egy részét meg tudnánk menteni, már jelentősen csökkenthető lenne az éhezés és az ételpazarlás is. A Munch.hu JótEvő kezdeményezésével most mindannyian tehetünk az ellen az ellentmondásos helyzet ellen, hogy az ételpazarlás és az éhezés egyszerre van jelen a társadalmunkban.

A Munch.hu egy olyan alkalmazás és honlap, ahol a vendéglátóhelyek 50%-os kedvezménnyel – vagyis féláron! – tudják értékesíteni az aznap el nem adott ételt. A vendégek így alig pár száz forintért juthatnak érintetlen, jó minőségű ételekhez, a vendéglátóhelyek csökkenteni tudják a veszteségüket, miközben a környezetünkért is tesznek az ételpazarlás csökkentésével.

A JótEvő program keretei között most olyan ételek is megvásárolhatók a platformon, amelyeket a Munch.hu csapata a Máltai Szeretetszolgálattal közösen hajléktalan emberek részére juttat el október 9-én pénteken, a Hajléktalanság Világnapjának előestéjén. A Munch.hu közössége arra buzdít mindenkit, hogy vegyen részt a kampányban, hiszen egyetlen adag meleg étel már nagyon sokat segít.

Miközben Magyarországon évente 65 kg ételt dobunk ki fejenként, körülöttünk rengetegen nélkülöznek. A Munch.hu számára azért különösen fontos a JótEvő kezdeményezés, mert így nem csak ételt tudunk menteni, hanem biztosak lehetünk abban, hogy ezek az adagok olyan helyre kerülnek, ahol arra a legnagyobb szükség van. Nyilvánvalóan egy-egy ilyen kezdeményezés nem tudja megoldani sem az ételkidobás, sem az éhezés problémáját, de az a célunk, hogy különösen ezekben a nehéz időkben fokozottan figyeljünk egymásra és a környezetünkre, és megtegyük azokat az apró lépéseket, amelyeket a saját szintünkön meg tudunk tenni – nyilatkozta Wettstein Albert, a Munch.hu egyik társalapítója.

Az akció felhívja a figyelmet rászoruló társainkra, reményeink szerint sokan belegondolnak majd az ő helyzetükbe, másrészt a hajléktalan emberek is átélhetik, hogy mások értük tesznek valamit, tehát ők is fontosak. A megajándékozott emberek pedig aznap frissen készített, jó minőségű ételt vacsoráznak, amire nagyon ritkán nyílik alkalmuk – mondta Szentkereszty Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai hajléktalanellátó központjának vezetője.

A Munch.hu-ról

A Munch.hu egy hazai fejlesztésű platform, amin keresztül közel 70 étterem, pékség, bolt és szálloda kedvezményesen értékesíti az el nem adott, de jó minőségű ételeit. Az alkalmazást és honlapot 2020 nyarán alapította 4 egyetemista: Perepelica Kirill, Zwecker Bence, Zsoldos Botond és Wettstein Albert, mára azonban több mint 15 lelkes fiatalból áll a csapat. A Munch.hu célja az ételpazarlás visszaszorítása által a fenntartható, felelős vendéglátás és a társadalmi felelősségvállalás népszerűsítése. A kezdeményezéshez eddig több mint ötezer Ételmentő csatlakozott. JótEvő Munchot idekattintva lehet venni egy rászorulónak.

Szóljon hozzá!