ZETApress

hírportál

Hó végéig hajókázzunk!

Augusztusban is színes és változatos programokkal várják az utasokat a BAHART hajóin. 30-án vasárnapig tart a 174. hajózási főszezon a Balatonon, amely során számos hajózási lehetőségével várják az utazóközönséget – tudatta Dobos Döniz PR munkatárs.

A településeket összekötő menetrendi hajójáratok augusztusban is 16 kikötőből, 9 útvonalon érhetők el szerte a Balatonon. A két legkedveltebb útvonalon (Siófok-Balatonfüred-Tihany települések, illetve Fonyód-Badacsony települések között) naponta a két irányt tekintve összesen 12-12 menetrendi járat indul a déli és északi partot összekötve. A Társaság augusztus 7-től a keleti-medencében hétvégente bővíti a menetrendi szolgáltatást: augusztus 7-e és 30-a között péntek-szombat-vasárnap este 21 órakor is indul majd hajójárat Balatonfüredről Siófokra, míg szombat-vasárnap-hétfőn reggel 09 órakor Siófokról Balatonfüredre.

Családbarát szolgáltatásként augusztusban 5 menetrendi nagyhajón ismét gyereksarokkal várják a legkisebb utasokat, hogy még élvezetesebbé tegyék a gyermekek számára a menetrendi hajózást! Augusztusban is minden menetrendi hajóra vagy kompjáratra váltott menetjegyhez kuponfüzetet kapnak az utasok, mely a Balaton-parti településeken működő partnerek ajánlatait, akcióit tartalmazza. A kuponok felhasználásával az utasok számos szolgáltatást tudnak a Balaton körül kedvezményesen igénybe venni.

A séta- és programhajók az idei évben is rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek. A sétahajó járatok 14 kikötőből heti 241 előre meghirdetett időpontban futnak ki. Az utazók átélhetik, amit egy fotó sem ad vissza. Legyen szó 1 órás sétahajózásról, esetleg egy romantikus hajóútról a naplementében, a Balaton páratlan látványa igazi kikapcsolódást nyújt mindenki számára. Az aktuális változások a naplemente sétahajózást is érintik. Augusztus 10-től igazodva a korábban lenyugvó naphoz 8 kikötőben negyedórával korábban, azaz 19:15-től indulnak az 1 órás sétahajó-járatok a naplementében.

A legkisebbeknek szóló Varázshajó szolgáltatás – 1 órás bűvészműsorral a fedélzeten – augusztusban a BAHART 7 kikötőjéből induló hajókon érhető el. A gyerekeket ezenfelül további meglepetések is várják, hiszen valamennyi hajózási szolgáltatásnál választható ún. Playmobil gyerekjegy is, melynek megvásárlásakor a hajózási élmény mellett egy ajándékfigurát is kapnak a gyerekek. A szinte minden korosztály számára pezsdítő kikapcsolódást nyújtó Bulihajók szintén 7 kikötőből, összesen heti 14 alkalommal indulnak. Az augusztus 20-ai ünnepi hosszú hétvége alkalmából bővíti a kínálatot a BAHART, és extra bulihajókat is indítanak, hogy a legtöbb érdeklődő táncolhasson önfeledten a Balaton közepén.

Szántódrév és Tihanyrév között a kompok folyamatos átkelést biztosítanak a Balaton északi és déli partja között. Augusztus 30-ig az első komp Szántódrévből 06:40-kor, az utolsó 22 órakor indul, míg Tihanyrévből reggel 07 órakor indul az első és 22:20-kor az utolsó kompjárat. A forgalmas nyári napokon a kompindulásokat a menetrend felfüggesztésével a Társaság sűríti.

A 2020. évi hajózási főidényben extra akciókkal is várja az utasokat a BAHART! A menetjegyek kiváltásakor érvényesíthető számos kedvezmény mellett színes kiegészítő programokkal és nyereményjátékokkal is készültek.

Hol vagy, Kajla? Díjmentes utazás Kajlával a menetrendi hajókon

A Balatoni Hajózási Zrt. ismét csatlakozott az országos, Hol vagy, Kajla? elnevezésű kampányhoz. A promóció keretében július 1-je és augusztus 31-e között minden 6-11 éves kor közötti gyermek, Kajla Útlevelét és diákigazolványát felmutatva díjmentesen veheti igénybe a BAHART településeket összekötő menetrendi hajójáratait.

Visszajövünk! – Hajózz 15% kedvezménnyel!

A Magyar Turisztikai Ügynökség Visszajövünk! kampányának keretében június 1-eje és augusztus 15-e között most bárki 15% kedvezménnyel utazhat a BAHART sétahajóin vagy a települések közötti menetrendi hajójáratokon! A kedvezmény igénybevételéhez nem kell mást tenni, mint a BAHART honlapjáról letölteni vagy kinyomtatni a kupont, majd azt jegyvásárlásnál bemutatni.

Együttműködés a Balaton-parti óriáskerék szolgáltatókkal

A Balaton-parti óriáskerék szolgáltatókkal kötött együttműködés keretében kedvezményes jegyárakkal vehetők igénybe a hajózási lehetőségek. Az óriáskerékre váltott jegy felmutatásával 15% kedvezményt biztosítanak a településeket összekötő menetrendi hajókon, valamint az 1 órás program nélküli sétahajókon, és hasonlóképpen a BAHART hajóra váltott jegy felmutatásával szintén 15% kedvezménnyel vehetők igénybe az óriáskerék szolgáltatások Keszthelyen, Balatonlellén, Siófokon és Fonyódon.

Scooby a mozikban és a hajókon is!

A legkisebbek most találkozhatnak Scoobyval augusztus 12-én szerdán 11:35 órakor Balatonboglárról Badacsonyba induló menetrendi hajójáraton. A rejtvényes foglalkoztató megoldásával minden gyerek részt vesz a hajóút alatt egy sorsoláson, ahol olyan értékes nyeremények találnak gazdára, mint mozijegyek az új Scooby-Doo filmre, illetve különböző filmes ajándéktárgyak. Aki pedig ezen felül lerajzolja Scoobyt a Balcsinál, további ajándékokra is szert tehet.

Magyar kultúra a magyar tengeren

A Bánfalvy Stúdióval közösen indított akció keretében humoros, zenés-táncos előadásokkal, valamint interaktív gyerekprogrammal várja a BAHART az utasokat a menetrendi hajók fedélzetén. A legközelebbi alkalommal, augusztus 22-én szombaton, a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon közlekedő Siófok katamarán fedélzetén olyan neves előadók programjaival találkozhatnak, mint Beleznay Endre, Csengeri Attila, Kiss Zoltán és Csonka András.

Ismerd meg a hajót és a célállomás látnivalóit az utazás alatt!

Az utazási élmény fokozása érdekében néhány újdonsággal is készült a Társaság az idei szezonra. Hajóik fedélzetén olyan plakátokat helyeztek el, amelyek az adott hajó történetét, valamint a Balaton-parti településeket és azok látnivalóit is bemutatja. A plakátokon található ún. QR kód mobiltelefonnal történő beolvasásával gyorsan elérthetők a tájékoztató hanganyagok, melyek az utazás alatt is lejátszásra kerülnek. A hajók többségére tévékészülékeket, kijelzőket is kihelyeztek, ezeken az utasok megnézhetik a Balaton-parti települések bemutatkozó filmjeit, valamint a BAHART és a Magyar Turisztikai Ügynökség imázsfilmjeit is.

Bűnmegelőzés a hajókon és a kikötőkben

A Balatoni Hajózási Zrt. bűnmegelőzési kampányt indított az idei nyáron a Somogy Megyei Rendőr-főkapitánysággal karöltve. A kampány során a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 3 alkalommal gyerekeknek szóló foglalkozást tartanak a 10 órakor Siófokról Balatonfüreden át Tihanyba induló, illetve a 11:30-kor ugyanezen útvonalon visszainduló menetrendi hajójáratokon. A két sikeres akció után még augusztus 12-én szerdán várnak minden érdeklődőt a Siófok katamarán fedélzetén. A kampány keretében bűnmegelőzési tájékoztatókat helyeztek ki a kikötőkben, hogy ezzel is felhívják az utasok figyelmét a megelőzés fontosságára.

Szóljon hozzá!