ZETApress

hírportál

Munkáspárti iránymutatás

Kedves Elvtársak! Kedves vendégeink! Barátaim! Harminc éve annak, hogy 1990. július 6-án először jöttünk ide. Kádár János már egy éve nem volt köztünk. Rá emlékeztünk, előtte tisztelegtünk – mondta Thürmer Gyula pártelnök tegnap délelőtt a Munkáspárt hagyományos rendezvényén a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, Kádár János sírjánál.

Nehéz időket éltünk akkoriban. Helyünket kerestük a világban. Merre menjünk? Magyarország már nem Népköztársaság volt. Göncz Árpád köztársasági elnök lett, Antall József miniszterelnök. Hivatalosan is átléptünk a kapitalizmusba. Az ország a rendszerváltás mámorában élt. Milliók hitték el, hogy visszük tovább, mindazt, ami jó volt a szocializmusban, és hozzátesszük azt, ami jónak tűnik a kapitalizmusban. A kapitalizmusnak még vonzó diszkrét bája látszott, és nem undorító valósága.

Milliók hitték el, hogy most érkezett el az ő világuk. Megvehetik a tanácsi lakást, tulajdonosok lesznek. Nem kell többé munkásnak, parasztnak lenni, mindenki lehet vállalkozó. Kinyílik a világ, utazhatunk, amerre a szemünk lát. Itt a demokrácia! Válogathatunk a pártok között. Ez a világ nem a miénk! – mondtuk mi. Ahol az ország nevéből kihúzzák a népet, ha már nem Népköztársaság, csak Köztársaság, amelynek parlamentjében nem munkások és parasztok vannak, az nem a népé, az nem a miénk. Nem tetszett a tanácsi lakás? Most tulajdonos leszel, de mindenért te fogsz fizetni! Ne számíts az államra, a tanácsra, senkire sem! Az a világ elmúlt! Kapitalizmus van!

Nem tetszett, hogy a szocializmusban mindenkinek dolgozni kellett? Ne félj, most nem kell! De lesz is itt olyan munkanélküliség, hogy belepusztultok! És lett, elvtársak, másfél millió munkahely szűnt meg. Vállalkozni akarsz, meggazdagodni? A vállalkozáshoz nem elég az akarat és a tehetség. Kapitalizmus van. Itt a nagy hal megeszi a kicsit. Ha nem sikerül, a te házad is rá fog menni, sőt az életed, a családod boldogsága!

Mindezt elmondtuk, elvtársak. Mondtuk egyszer, kétszer, ezerszer. Mondtuk, hogy ne álmodozzatok! Nem lesz mindenkinek jó! Egyesek nagyon meggazdagodnak, mások meg nyomorogni fognak. Mondtuk azt is, hogy amit elszabtunk, azt elszabtuk. Nem lehet egy év múlva azt mondani, hogy Anyám, én nem ilyen lovat akartam! A tőke könyörtelenül védeni fogja a hatalmát. A választási rendszer nem azért van, hogy te bejuss a parlamentbe, hanem hogy soha ebben az életben még a közelébe se kerülhess. A média nem azért van, hogy a te igazadat hirdesse, hanem hogy elnyomja azt, és hírmondója se maradjon a szocializmusnak.

Változtatni lehet! Ezt is mondtuk, és mondjuk azóta is. De nem úgy, hogy ölbe tett kézzel ülünk, és várjuk, hogy a kapitalisták odadobjanak egy párt csontot. A kapitalizmusban csak az a tiéd, amit kiharcolsz magadnak. Változtatni akarsz, akkor küzdj meg érte!

Harminc éve vállaltuk a szocializmus örökségét. Nehéz örökséget vállaltunk. Tudtuk, hogy lehetetlen küldetést vállalunk. Üldözni, tiltani, kiszorítani, elszigetelni fognak. Sokan megvetnek majd bennünket. Sokan régimódinak, antidemokratikusnak, antieurópainak tartanak. Sokan nem hisznek majd a szavunknak. De mi mégis vállaltuk. Vállaltuk, mert tudtuk, hogy igazunk van.

Tudtuk, hogy ez a dolgunk. A kapitalizmust nem tudtuk megállítani. De hittük, tudtuk, hogy minden változni fog. Tudtuk, hogy a munka, a becsület, a tisztesség hosszú távon meghozza gyümölcsét.

Tudtuk, hogy az emberek, a népek tapasztalatból tanulnak. Megmondtuk, hogy mi fog bekövetkezni. Amit mondtunk, jórészt be is következett. Megértették, hogy mi nem hazudunk, az igazat mondjuk. Kiállunk az ő igazságuk mellett még akkor is, ha ezt ők még nem értik. Akkor, harminc évvel ezelőtt kezdtük visszaszerezni a bizalmat, az erkölcsi tőkét, amelyet elődjeink durván és tisztességtelenül elkótyavetyéltek.

Elvtársak! Ma, az első Kádár-rendezvényünk 30. évfordulóján köszönetet mondok nektek, a Munkáspárt minden tagjának, minden barátunknak. Köszönöm, hogy harminc éve őrzitek a szocializmus értékeit, véditek Kádár János emlékét. De még nincs vége! Még nem mehetünk nyugdíjba. Még van dolgotok, és van dolgunk, és nem is kevés! Ti vagytok a szocializmus utolsó élő tanúi. Mondjátok el az embereknek, hogy a szocializmus más volt!

Mondjátok el, hogy az ember számított, és nem a pénz! Akkor is voltak járványok, de az idős-otthonok lakói nem voltak halálra ítélve. Nem azt nézték, hogy a fővárosé-e az otthon, vagy a kormányé, hanem azt, hogy ott emberek vannak.

Mondjátok el, hogy a szocializmusban csak egy párt volt, de az az egy jobban ismerte az emberek gondjait, mint a mostani sok párt együttvéve. A párt volt az emberekért, és nem az emberek a pártért.

Mondjátok el mindezt, még akkor is, ha akadályba, értetlenségbe, ellenséges érzelmekbe ütköztök. Lehet, hogy nem sikerül meggyőzni az unokákat, de talán az elvetett mag megmarad és egyszer kikel. Mert az élet változik. Amit ma ellöknek, az után holnap utána nyúlnak.

Barátaim! A Munkáspárt ma élő politikai erő. Élő politikai erő! Szerepelünk a médiában? Nem! Elhallgatnak bennünket. Tudatosan elhallgatnak bennünket. De minél jobban elhallgatnak bennünket, annál inkább tudjuk, hogy erő vagyunk. Támadnak bennünket a liberálisok? Igen! Alpári módon becsmérlik a munkáspárti jelölteket, amikor a választásokon önálló alternatívát kínálunk, és nem megyünk se a Fidesszel, se a liberálisokkal? Igen! Azzal vádolnak bennünket mindenütt, hogy a jobboldal szekértolói vagyunk, amikor önálló alternatívát kínálunk? Igen! De minél jobban támadnak bennünket, annál biztosabbak lehetünk, hogy félnek tőlünk.

Félnek, mert tudják: valójában ők tolják a jobboldal szekerét. Nézz körül Budapesten! Hatalmat kaptak a liberálisok, és mit csinálnak? Kormányt játszanak, és nem azzal foglalkoznak, ami az embereknek kell. Legyen Budapest tiszta, legyen rend, legyen jó közlekedés! Ezért választották meg őket, és nem azért, hogy kormányt játszanak.

Ellenfeleink tudják, hogy indulunk minden választáson. 2022-ben is el fogunk indulni. Akkor is indulnunk kell, ha beleszakadunk is! Erre kötelez harminc éves múltunk, Kádár János emléke, és ezt várják el tőlünk a magyar dolgozók. Tudják, hogy nem vagyunk gazdagok. Tudják, hogy nem vagyunk nagyok. De tudják azt is, hogy a mi erőnk másban van. A mi erőnk a mi hitünk és meggyőződésünk. A mi erőnk az, hogy mi sohasem hagytuk el Kádár Jánost. Sohasem tagadtuk meg a kádári korszakot. A közösségi társadalom nagyszerű eszméjét senki más nem képviseli, csak mi. Ez a mi erőnk! Mi vagyunk a kommunisták, mi vagyunk a baloldal, mi vagyunk a jövőbe mutató politikai erő!

Barátaim! A koronavírus megmutatta, hogy milyen súlyos válságban van a kapitalizmus. Az egészségügyi rendszer számos helyen pillanatok alatt összeomlott. Nem a szegényeknél, a fejletleneknél, hanem a gazdagoknál. Képtelenek voltak szájmaszkot, lélegeztető készüléket adni a rászorulóknak. Sok helyütt még a halottakat sem tudták ember módjára eltemetni.

Nem tudom, ki vagy mi indította el a járványt. De egy biztos: a kapitalizmus most fegyvert csinál a járványból. Ugyanúgy, mint 2001. szeptember 11-e után. Akkor a terrorizmus volt az ürügy a fegyverkezésre, a háborúkra, a rendőrállami módszerekre, az emberek szabadságának korlátozására.

A tőkések most a koronavírusra hivatkozva átírják a törvényeket, hogy azt csinálhassák, amit akarnak. Normális helyzetben az államok nem adhatnak milliárdokat a vállalatoknak. Most a nagyvállalatok és a bankok számolatlanul kapják a milliárdokat. Ömlik a pénz a hadiiparba, a biztonsági iparba. Kényük-kedvük szerint zárnak le határokat. Egzecíroztatják az embereket. Megpróbálják velünk elhitetni, hogy mindez a koronavírus miatt van.

De vajon elég lesz-e ez a kapitalizmus megmentésére? A tőkések tudják, hogy az emberek nem hülyék. Előbb-utóbb rájönnek, hogy mindennek ők fizetik meg az árát. A kormányok jótékonykodásának, a bérkiegészítésnek, a családtámogatásnak ára van, és nem is kicsi.

Az emberek látják a társadalmi igazságtalanságokat is. A járvány idején sokan közülünk felélték a pénzüket. Mindenért mi fizetünk, a kisemberek. Az árak emelkednek. A banki megtakarítások leértékelődnek. A bérek emelkedése megáll.

Mi azt mondtuk: fizessenek a gazdagok! Fizessen Csányi úr a 310 milliárdjából, meg Mészáros Lőrinc úr a 250 milliárdjából, meg a többiek, van belőlük elég. Vezessenek be szolidaritási adót! Hiába mondtuk, hiába írtunk a miniszterelnöknek. A füle botját se mozdította! De mit is várunk? Ez kapitalista ország kapitalista kormánnyal. Ebben az országban a szuper-gazdagoknak jó, nem nekünk, és nem neked.

A tőke megijedt Magyarországon is, Európában is, a világban is. A szocialista országok, Kína, Vietnam, Kuba jobban és főleg emberibben küzdötte le a járványt, mint a tőkések. Tehették ezt, mert az ő rendszerük jobb volt és főleg emberibb.

A liberális tőke ma már a kapitalizmus saját értékeit is pusztítja. De nem azért, hogy helyette közösségi társadalmat teremtsenek. Kapitalizmust akarnak, csak szilárdabbat. Olyan kapitalizmust, ahol csak ők, csak a pénz, csak a bankok uralkodnak. A koronavírus eszköz lett a tőke kezében, kiszórni a gyengéket, megerősíteni a nagyokat, elfojtani a józan emberi gondolkodást.

A többpártrendszer már nem elég a tőkésosztály ellentéteinek kezeléséhez. Nem elég a tőke ellen fellépők leszereléséhez. Harcba küldik civil szervezeteket, verjétek szét a fennálló intézményeket, kérdőjelezzétek meg a polgári demokrácia intézményeit, a parlamentarizmust, mindent! A tőkének tér kell, levegő, piacok. A nemzeti határok zavarják, és a mögöttük lévő nemzeti kormányok. Már nem elég, hogy a nemzeti kormányok kiszolgáljak őket, a saját kormányukat akarják.

Már nem elég nekik, hogy az emberek alávetik magukat a tőkés médiának. A gondolkodó ember ellensége a tőkének. Engedelmes masszává akarják gyúrni az embereket. A szokások, az erkölcsök összetartják az embereket, a társadalmat. Verjük szét a szokásokat! A jövő nem számít, csak a totális jelen! A munka, a tudás nem számít, csak az, hogy jól érezzem magam.

Tekintélynek nincs helye, csak az erőnek! A fiatalra szükség van, az idősre nincs. A beteg, a nyugdíjas, az elesett ballaszt a társadalomnak, ki kell dobni őket. Az 1929-es válság után a tőke szabadjára engedte a fasizmust. Hitler belülről rombolta a polgári társadalmat. Nem erőszakkal, hanem belülről. Lerombolta értékeit, a vallást, a humanizmust.

A neoliberalizmus kezdetben csak bővítette a kapitalizmus eszköztárát, most pusztítja. A kisebbség diktatúráját valósítja meg. A cél egy: erősebbé tenni a kapitalizmust és korlátlan uralomra szert tenni.

Barátaim! Nekünk ma ebben a világban kell helyt állunk. Ma kell az embereket meggyőzni, hogy a jövő közösségi társadalma jobb, tisztességesebb, emberibb, mint bármelyik tőkés társadalom. Van mire támaszkodnunk. A magyar szocializmus, Kádár János életműve a mi büszkeségünk. Nem tudott mindent megoldani. Hibákat is elkövettek. De több volt benne a jó, mint a rossz. Támaszkodunk rá, merítünk belőle, de másolni nem lehet.

Támaszkodhatunk a szocializmus mai tapasztalataira. Kádár János személye összeköt bennünket Kínával is. Kádár volt az egyetlen az akkori magyar politikusok közül, aki Kínában nem csak piacot, gazdasági lehetőséget látott, hanem együtt gondolkodó barátot, szövetségest a szocializmus építésében. – A kínaiak a maguk kínai módján építik a szocializmust, a sajátosságokat hangsúlyozzák, de szocializmust építenek! – mondta.

Ma a tőkés világ vezető ereje, az Egyesült Államok teljes erejével gazdasági, politikai és ideológiai háborút folytatnak Kína ellen. Mi ebben a harcban kínai barátaink, szövetségeseink oldalán állunk. Vannak pillérek. amelyekre támaszkodhatunk. De a jövő közösségi társadalmát nekünk kell felvázolni.

A mi történelmi küldetésünk, hogy megmutassuk az embereknek: nem kell együtt pusztulnunk a kapitalizmussal, van megoldás! A megoldás a pénz, a tőke uralmának megszüntetése. Ha nem az számít, hogy mi jó a tőkének, hanem az, hogy mi jó az embereknek, egy csapásra biztosítjuk a népek jövőjét.

A kapitalizmus óriási gazdagságot teremtett. A technika, a tudomány fantasztikus magaslatokra viheti az emberiséget. De el is pusztíthatja. Ezt az óriási gazdagságot nem elpusztítani kell, hanem megőrizni. De megőrizni csak akkor lehet, ha a társadalom új elvek alapján fog működni. Ha maradnak a régi elvek, elvesztünk. Nem ma, talán nem is holnap, de biztosan elveszünk. Ha megmutatjuk az új elveket, ha meggyőzzük az embereket, ha magunk mellé állítjuk őket, nyerünk. Nem ma, talán nem is holnap, de egészen biztosan nyerünk!

Kedves Elvtársak! Könnyű ma munkáspártinak lenni? Nem! Lehet ma forradalmat csinálni? Nem! Van remény arra, hogy minden megváltozik? Igen! Győzni fogunk a végén? Igen! Ez adjon erőt! A tőkés válságnak még messze nincs vége. A munkás, a dolgozó kezd magához térni. Bele akar szólni Európa, a világ sorsának eldöntésébe. Kezdi felismerni, hogy a mai kapitalizmusnak semmi sem drága a hatalma megtartásáért. Kész eltiporni a nemzeteket, szétzúzni az emberi környezetet. Kész a háború pusztításait ránk zúdítani.

Elvtársak! Túléltük a járványt. A Munkáspárt él. Most rendezni kell sorainkat. Újra ki kell mennünk az utcára! Minden egyes tagunkkal meg kell értetnünk, hogy szükség van a munkájukra. Fel kell készülnünk 2022-re! A párt a mi fegyverünk, a mi hitünk, meggyőződésünk éltetője. Vigyázzunk rá, mint szemünk fényére ma is, holnap is! A közösségi társadalom azt jelenti, hogy nem a tőkések, nem a gazdagok irányítják az országot, hanem a nép, a dolgozók.

A közösségi társadalomhoz el fogunk jutni. De addig még milliószor kell kitelepülnünk, sokszor kell akciónapokat tartani, sztrájkokat támogatni, választásokon küzdeni, sőt talán mást is kell majd vállalni, amit ma még nem is látunk. Őrizzük meg hitünket, meggyőződésünket! Dolgozzunk, ahogy kell, ahogyan Kádár János is elvárná tőlünk. A Munkáspárt élt, a Munkáspárt él, a Munkáspárt élni fog! – fejeződött be Thürmer Gyula pártelnök tegnap délelőtti beszéde, melyről ma reggelig semmilyen beszámolót nem láttam sem a tévében, sem az interneten.

Szóljon hozzá!