ZETApress

hírportál

Fertőtlenítés a GreenGonál

A napi fertőtlenítés új munkahelyet is teremtett a GreenGonál tudatta Varsányi Zsófia, a Communication Laboratory junior projekt menedzsere.

Elsőként reagálva a kialakult helyzetre, március 10-től a GreenGo extra fertőtlenítést alkalmaz autóinál. Eleinte kétnaponta zajlott a kiemelt takarítás, mára már a cél, hogy a flotta 300 e-autóját 24 óránként, illetve ha adott a lehetőség, még gyakrabban fertőtlenítsék, és erről naprakész információt nyújtsanak a felhasználóik felé is. A cég ezzel a fejlesztéssel új munkahelyeket is létrehozott a rendkívüli időszakban, emellett kedvezményekkel és újításokkal kínál biztonságos közlekedési alternatívát a fővárosi utazók számára.

A veszélyhelyzet kihirdetése előtt egy nappal szigorított fertőtlenítési protokollján a GreenGo e-carsharing szolgáltató Budapesten, majd két napra rá Prágában is fokozott takarítást rendelt el. Ennek során a felhasználók által gyakran érintett felületeket (többek között a kormányt, külső és belső kilincseket, sebességváltót, kéziféket, gombokat) fertőtlenítik. A folyamat ma már az applikációban is nyomon követhető a budapesti felhasználók számára: április elsejétől megjelenítik az autók fertőtlenítésének időpontját egy csepp markerrel, mely 24 órán keresztül látható. – Jelenleg nincs fontosabb feladatunk, mint a felhasználóink biztonságának megőrzése. Emiatt nem is volt kérdés, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy egy transzparens rendszerben nyújtsunk számukra biztonságos környezetet a városi mobilitásban – ismertette Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezető igazgatója.

A fertőtlenítést követően egy újrahasznosított papírból készült bilétát is elhelyeznek az autó kormányán vagy visszapillantó tükrén, jelezve ezzel is, hogy frissen takarított járműbe ülhet a felhasználó. Míg az appban látható marker a fertőtlenítés időpontját jelzi 24 órán keresztül, a bilétával biztosra mehet a sofőr, hogy ő a fertőtlenítést követő első bérlő. Az autómegosztó azonban felhívásban kéri ezen felhasználóit, hogy ezeket a bilétákat beszállás után helyezzék el a kesztyűtartóban, ezzel biztosítva a rendszer átláthatóságát.

A GreenGo saját sofőrjein túl egy 8 fős csapat dolgozik azon, hogy minden nap a lehető legtöbb autó fertőtlenítését elvégezzék, számukra kesztyűt és maszkot is biztosít az autómegosztó. – A járművek fertőtlenítése új munkaerőt igényelt. Az új protokoll bevezetésével olyanoknak is tudtunk munkalehetőséget biztosítani, akik a járványhelyzet miatt vesztették el korábbi állásukat. Örülünk, hogy ebben a rendkívüli helyzetben nem csökkenteni, hanem növelni tudtuk a munkahelyek számát – tudtuk meg az ügyvezetőtől. A fertőtlenítést a parkolás helyszínén végzik, így egy-egy autó csak rövid időre esik ki a forgalomból, és a takarítás után azonnal elérhetővé válik az applikációban.

A GreenGo több kedvezményt is nyújt a járványhelyzetben. – Hogy csökkentsük az autócsere kényszerűségét, bevezettünk egy új, kedvezményes díjat: egy nap egy bérlés maximum 6800 forint lehet. Így, ha valaki délelőtt és délután is bérelne, magánál tarthatja a GreenGot, biztosítva ezzel, hogy más közben ne használja – mondja Michaletzky. Budapest első e-carsharing szolgáltatója már március közepe óta ingyenes regisztrációt és 30%-os menetdíj-kedvezményt biztosít, emellett a MÁV-val kötött megállapodásuk értelmében további 10% menetdíj-kedvezményt ad azoknak, akik a MÁV applikáción keresztül vásárolnak 30 napos normál vagy tanulóbérletet.

A cég nem csak a felhasználóknak, hanem a budapesti ellátórendszernek is igyekszik segíteni, ezért márciusban 10 autót bocsátott a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság rendelkezésére, melyeket jelenleg is élelem és gyógyszer szállítására használnak. A GreenGo felhívja a figyelmet arra, hogy a fokozott fertőtlenítés nem biztosít teljes védelmet a vírusokkal, kórokozókkal szemben. Azért, hogy a greengozás járványügyi szempontból is biztonságos maradhasson, arra kérik a felhasználóikat, hogy használjanak kesztyűt és maszkot a bérlésekkor, ha pedig betegek lennének vagy a betegség tüneteit tapasztalják, autózás helyett hívják fel háziorvosukat vagy a lakossági információs vonalat a +36-80-277-455 vagy a +36-80-277-456 számokon. És legfőképpen csak akkor induljanak el otthonról, ha ez tényleg szükséges!

Röviden a GreenGoról

A GreenGo 2016. novemberben indult budapesti autómegosztó szolgáltatás, amely akkor és máig is az egyetlen, kizárólag elektromos flottával működő hálózat a fővárosban. A ma már 300 autóból álló flotta percalapon bérelhető, amelyet a felhasználók egy mobilapplikáción keresztül tudnak kényelmesen intézni. A mobil alkalmazásban a bérlők lefoglalhatják a nekik tetsző autót, választhatnak a töltöttségi szint alapján, ha nagyobb távolságra mennének és folyamatosan nyomon követhetik az eltelt időt. Az applikációban a korábbi bérlések visszaellenőrizhetők, így teljesen transzparens a felhasználás és a számlázás.

A Nemzeti Nép-egészségügyi Központ légszennyezettségi adatai alapján Budapest számára fontos, hogy minél gyorsabban és minél nagyobb mértékben terjedjen el az elektromos autózás. Ennek a leghatékonyabb eszköze ma a GreenGo, amely már percenként 65 forinttól teszi lehetővé, hogy bárki élvezze a városbarát és kényelmes elektromos autózás előnyeit, szemben a többmilliós egyéni befektetéssel, amit egy elektromos autó megvásárlása jelent. A cég megtette az első lépést a külföldi piac felé: 2019 utolsó negyedévében elindította az itthonival szinte teljesen megegyező szolgáltatás tesztelését, majd 2020. februárban elérhetővé is tette a használatot Prágában. A GreenGo 2019. szeptemberben Kiválósági-díjat kapott a Fenntarthatósági Innováció-kategóriájában a világ legnagyobb üzleti és technológiai rendezvényén, a San Francisco-i Oracle OpenWorld 2019 konferencián.

Szóljon hozzá!