ZETApress

hírportál

Készpénzmentes borravaló

A Gazdasági Versenyhivatal elfogadta a Festipay Készpénzmentes Fizetési Szolgáltatások Zrt. kötelezettségvállalását, amelynek eredményeként a fogyasztók a jövőben tisztességtelen befolyásolástól mentesen tudnak majd dönteni arról, hogy a társaság által lebonyolított fizetési tranzakcióknál kívánnak-e borravalót adni, s ha igen, az milyen mértékű legyen.

A Festipay számos hazai fesztiválon és nagy látogatottságú rendezvényen, eseményhelyszínen biztosít készpénzmentes fizetési szolgáltatásokat, amelyekhez – partnereinek igénye alapján – a borravalóadás készpénzmentes opcióját is kínálja. A funkció ötféle, százalékosan meghatározott mértéket ajánl fel a fogyasztónak, ezek közül jellemzően a 10%-os mértéket emeli ki. Bár a fogyasztónak ezeket a beállításokat (csak ha egyetért velük!) kifejezetten el kell fogadnia, a vizuális megjelenítés és a jellemző alkalmazási környezet (zaj, tömeg, sorban állás, gyors fizetési tranzakció) azt eredményezhette, hogy a fogyasztók a kereskedelmi gyakorlat által kiváltott pszichés nyomás következtében a borravaló adását, illetve annak 10%-os, kiemelt mértékét is elvárásként érzékelhették.

Az eljárás eredményeként a Festipay vállalta, hogy a borravaló rendszerét úgy alakítja át, hogy az a jövőben ne sugalljon semmiféle elvárást vagy konkrét mértéket. A Festipay azt is vállalta, hogy a változásról tájékoztatja a fogyasztókat a képernyőn keresztül és egyéb kommunikációs eszközökön az eladások helyszínén, továbbá partnereinek figyelmét is felhívja a jogszabályokhoz illeszkedő gyakorlat megteremtésére. Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/37/2018. – tudatta a GVH Kommunikáció.

Szóljon hozzá!