ZETApress

hírportál

Elemzés a magyar gazdaságról

A GKM tegnap közzétette Magyar Gazdaság 2006/1 című elemzését, amely a június 9-ig megjelent makrogazdasági adatok alapján mutatja be a magyar gazdaság helyzetét és kilátásait. A kiadvány legfontosabb megállapításai a következők:

A 2005. második felében kezdődő világgazdasági konjunktúra az első negyedévi adatok alapján az idén kiteljesedni látszik, és immár az Európai Unióban is jól érzékelhetők a fellendülés első jelei. Elsősorban a nettó exportnak valamint a beruházásoknak köszönhetően a magyar gazdaság növekedési üteme 4,6%-ra gyorsult az első negyedévben. A fogyasztás növekedésbeli szerepe a kismértékű hangsúlyeltolódás ellenére mérsékelt maradt.

Január-márciusban is az ipar és az építőipar bizonyult a két legdinamikusabban fejlődő ágazatnak, mindössze a sorrendjük változott: az ipari kibocsátás növekedési üteme ? részben az alacsony tavalyi bázisértéknek is betudhatóan ? tíz százalék fölé emelkedett, az építőipari dinamika ugyanakkor nyolc százalék alá mérséklődött.

Az első negyedévben ? az ilyenkor szokásos szezonalitásnak megfelelően ? mintegy nyolc százalékosra nőtt a munkanélküliség, miközben a foglalkoztatottak száma is (éves összevetésben mintegy negyvenezer fős) emelkedést mutatott. A nettó reálkeresetek átlagosan öt és fél százalékkal emelkedtek az év első három hónapjában.

A rendkívül élénk exportdinamikát minimálisan meghaladó importnövekedés eredményeképpen a külkereskedelmi termékforgalom első három havi hiánya 141 millió euróval volt magasabb (655 millió euró), mint egy évvel korábban. A rendelkezésre álló adatok alapján 2005-ben a folyó fizetési mérleg hiánya, illetve a nettó külső finanszírozási igény az előző évhez képest egyaránt csökkenést mutatott. Tavaly összesen ? minden korábbi éves adatnál magasabb ? 5 356 millió euró értékű külföldi közvetlen tőkebefektetés valósult meg Magyarországon.

A 2005. évi jelentős inflációcsökkenés után a dezinfláció az idei év első hónapjaiban újabb erőteljes lendületet vett: a 12 havi fogyasztói árindex a decemberi 3,3%-ról januárban 2,7%-ra süllyedt, majd márciusig tovább, 2,3%-ra mérséklődött. A kiadvány teljes terjedelmében letölthető a GKM honlapjáról.

Szóljon hozzá!