ZETApress

hírportál

Holokauszt emlékei

Emlékkonferenciát tartottak a holokauszt áldozatainak. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány január 29-én szerdán tartott megemlékezésének előadói ezúttal is rangos személyek voltak – tudtuk meg sajtósaiktól.

A konferenciának a vallási megkülönböztetések ellen rendszeresen szót emelő Szcientológia Egyház Váci úti Központja adott helyet, amelyen történészek, egy holokauszt túlélő, a szervező alapítvány vezetője és egy Raoul Wallenberg díjazott is megszólaltak, előadásaikkal más és más nézőpontból világították meg a holokauszt szégyenteljes eseményeit. Miklovicz Attila az est házigazdájaként arról beszélt, hogy a holokausztra emlékezni kötelességünk, mert a borzalmait sem elfeledni, sem pedig megismételni nem szabad.

A Miskolci Egyetem történésze és docense előadásában a történelmi és politikai okokra világított rá, amely véleménye szerint már a 20-as évektől kezdve, a numerus clausus-törvény elfogadásával megkezdődött. Tartalmas előadásában a korabeli törvényhozás, politika felelősségét mutatta be, mert véleménye szerint van útvonal a numerus clausustól a zsidótörvényeken át a holokausztban való magyar szerepvállalásig.

Ehhez kapcsolódott egy holokauszt-szakértő történész előadása is. Véleménye szerint minden a szavakkal, a kirekesztéssel és a gyűlöletkeltéssel kezdődött. Előadását azzal összegezte, hogy az emlékezés a múlt jelene, a jövő alapja – a gyűlölet medrében haladó társadalomnak nincs jövője!

A holokauszt túlélő úr előadása rövid, de annál megdöbbentőbb volt. Túlélőként életcélja a tájékoztatás lett, hogy a mai kor embere ne követhesse el ismét elődei hibáját.

Dobos János, az Alapítvány elnökének előadása még a jelen lévő történészeket is meglepte, ugyanis rámutatott, hogy a náci ideológia gyökerei 1883-ig nyúlnak vissza. Ekkor dolgozta ki és tette közzé Francis Galton az eugenikát, ami az ember öröklődő testi és szellemi tulajdonságainak javítása érdekében végzett beavatkozásokat hirdeti. Nem közismert, de tény, hogy a haláltáborokban alkalmazott gyilkolás technológiáját valójában német pszichiátriai intézetekben fejlesztették ki.

Utoljára egy Raoul Wallenberg-díjazott kapott szót. A legjobban Dobos János előadása kavarta fel, mert véleménye szerint ezek voltak a tényleges előzmények, amelyekről eddig nem tudott. Bár mi már a következő nemzedék vagyunk, de az egyházak nevében a bocsánatkérés elengedhetetlen, mert elfelejtették feltenni a kérdést, hogy mitől ember az ember. Zárszava így hangzott: Mindenkit kérek, hogy mondja el valakinek, amit ma megértett, belátott, amit ma elhatározott!

Miklovicz Attila az est zárása-kép az optimizmus fontosságát hangsúlyozta és azt a tényt, hogy mindig lehet tenni valamit. Megköszönte a részvételt az előadóknak és a közönségnek, majd meginvitálta őket arra, hogy még maradjanak és beszélgessenek.

Szóljon hozzá!