ZETApress

hírportál

Kétmillió hajóutas Mikulásig

Bár a 173. személyhajózási szezon október 23-án lezárult a Balatonon, a kompok továbbra is folyamatosan közlekednek! Mikulásra a BAHART ismét elérte az éves kétmilliós utasszámot! – tudatták sajtósaik.

Ma délelőtt a sajtó jelenlétében köszöntötte a BAHART a 2019. évi kétmilliomodik utasát (személyhajózás és kompközlekedés együttes utasszáma). Csak a helyszínen, a Baross Gábor komp fedélzetén derült fény a szerencsés utas kilétére, akinek bizalmát értékes nyereménnyel jutalmazta a Társaság. Kovács Attila és Cservári Gábor a ma délelőtt 10 órakor Szántódról induló komp fedélzetén vehették át a százezer forintértékű BAHART Joker Kártyát Kollár József vezérigazgatótól. A kártyaegyenleg a Társaság által indított kompokra és egyéb személyhajózási lehetőségekre egyaránt beváltható 2020 végéig.

A Balatoni Hajózási Zrt. a kompközlekedés szolgáltatását Szántódrév és Tihanyrév között a forgalmi igényeknek megfelelően, egyidejűleg akár 4 komppal is biztosította 2019-ben. Az év minden napján közlekedő BAHART kompok utasszáma még a kiugróan magas 2018-as forgalmi adatokat is túlszárnyalja idén. Az üzletág néhány napon belül újabb több évtizedes rekordot dönt, mivel a kompon szállított utasok száma meghaladja az egymillió 300 ezer főt, melyre utoljára 21 évvel ezelőtt 1998-ban volt példa. A tegnapi napig bezárólag nagyságrendileg 2,2%-kal, azaz 28 ezer fővel több utast, 3,3%-kal, azaz 13 ezer darabbal több járművet és 6,7%-kal, azaz 5300 darabbal több kerékpárt szállítottak a kompok Szántódrév és Tihanyrév között 2018. év azonos időszakához viszonyítva.

A forgalom növekedése nagyban köszönhető annak, hogy a Társaság maximalizálta az éven belül azt a március 15-től egészen november 3-ig tartó időszakot, amikor a kompok garantáltan minimum 40 percenként indulnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy aki esetleg lekési az induló járatot, annak kevesebbet kell várnia a következő komp indulásáig, így a várakozási idő az utazók által elfogadható mértékűvé vált. Fontos szempont az is, hogy a BAHART kellő rugalmassággal alkalmazkodik az aktuális forgalmi igényekhez, és nem csupán a nyári időszakban, de az év bármely napján felfüggeszti a kihirdetett menetrendet, és akár folyamatos átkelést is biztosít, ha a forgalom mértéke ezt kívánja. A téli időszakban is igazodott a Társaság a helyi lakosság utazási igényeihez, így az elmúlt két év során a tihanyi oldalról már minden óra 15 perckor indulnak a kompok, megteremtve ezzel a legelső reggeli járat esetében annak lehetőségét, hogy az északiról a déli partra munkába járók beérjenek a 08 órai munkakezdésre.

Az éves forgalomnövekedés fontos tényezője, hogy a téli, tavaszi és őszi gazdag települési programkínálat következtében a korábbiakhoz képest lényegesen többen keresik fel a Balaton Régiót, mint turisztikai desztinációt.

A kompok a lecsökkent forgalmi igényeknek megfelelően jelenleg a téli menetrend szerint közlekednek, azaz Szántódrévből 07:00 – 17:00 óra között, Tihanyrévből pedig 07:15 – 17:15 között 60 percenként indulnak a meghirdetett menetrend szerint.

A személyhajózás esetében a 2018-ban regisztrált kimagasló utasforgalomhoz képest kismértékű elmaradás realizálódott, azonban így is eredményesnek tekinthető a szezon, mivel valamennyi személyhajózási szolgáltatást figyelembe véve idén is meghaladta az utasszám a 700 ezer főt.

A személyhajózási szolgáltatásokat és élményeket az idei szezonban 21 motoros hajóval biztosította a Társaság. A 170 napos éves hajózási szezonban a BAHART több, mint 7500 alkalommal indított településeket összekötő menetrendi hajójáratokat, 5200 sétahajó és kétezer gyorshajó járatot. Az immár 58 naposra bővített főidényben idén is elérhető volt a Társaság teljes programhajó-kínálata, így 12 kikötőből összesen 245 alkalommal indultak bulihajók, 10 kikötőből 104 alkalommal a Mastercard Varázshajók. A nyáron 10 alkalommal a Minimax Gyerekhajók fedélzetére is várták a legkisebbeket.

A családos utazóközönség fontos célcsoportot jelent a BAHART számára, hiszen a felmérések szerint az utazók több mint fele a családjával veszi igénybe a hajózási szolgáltatásokat. A Társaság programkínálatát igyekszik ehhez igazítani, és még a települések között közlekedő menetrendi járatokon is próbálják évről évre kellemesebbé tenni a családok számára az utazási időt. Pozitív fogadtatásban részesült az a kezdeményezés, melynek keretében a főidényében néhány nagyobb hajón játszósarkot alakítottak ki.

A menetrendi járatokon népszerű volt a Magyar Turisztikai Ügynökség által indított Kajla kedvezmény, hiszen a promóció keretében több mint hatezer 6-10 éves gyerek utazott ingyenesen a hajókon, ami a teljes gyerek utasforgalom 7%-át tette ki.

A hajózási szezon hivatalos lezárásával nem ért teljesen véget a hajózás. A stratégiai céloknak megfelelően számos Balaton parti település rendezvényeihez, programjaihoz csatlakozott az ősz folyamán a BAHART. Az idei kínálatból sem hiányoztak a tematikus hajójáratok, ismét sikeres volt a Halloween gyerek- és bulihajó. Az év utolsó hónapjára is tartogatnak még meglepetéseket, december 8-án vasárnap immár 4. alkalommal indítja el a Társaság a közkedvelt Mikulás Gyerekhajó járatát Balatonfüreden és Siófokon, melyet adománygyűjtéssel is összekapcsolnak.

Eredményes szezonon van túl a Társaság vitorláskikötő üzemeltetési üzletága is. Az 1808 darab éves szinten értékesíthető hajóhelyből 1792 darab elkelt, ezzel a vitorláskikötők kihasználtsága 2019-ben elérte a 99%-ot.

Szóljon hozzá!