ZETApress

hírportál

11-en a 11.-en

Pro Progressio AlapítványÁtadták a 2019. évi BME Pro Progressio-díjakat a műszaki és természettudományi képzés népszerűsítéséért ? tudatta Garay Tóth János, BME Sajtóiroda.

A természettudományi, a műszaki és az informatika oktatásában kiemelkedő eredményeket elérő középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége ? a középiskolától kezdve a doktori képzésig ? az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás.

Idén ? immár 11. alkalommal ? 11 középiskolai tanár vette át a Pro Progressio-díjat ünnepélyes keretek közt. A Műegyetem mellett működő Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező 50 évesnél fiatalabb tanárokat részesített elismerésben, akiknek vannak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, tanulóik jelentős számban érettségiznek emelt szinten vagy hátrányos körülmények között oktatva végeznek példamutató oktató-nevelő munkát.

Az alapítvány az elmúlt 11 évben közel 120 középiskolai tanárt díjazott és részesített fejenként 300 ezer forintos díjban, illetve több mint száz középiskolának nyújtott nagyságrendileg 30 millió forintos támogatást, hozzájárulva a természettudományi szakmai versenyek, bemutatók szervezéséhez, a műszaki pálya iránti érdeklődés növeléséhez. Az elismeréseket Maruzsa Zoltán, az EMMI közoktatásért felelős államtitkára, Józsa János, a BME rektora és Pakucs János, az Alapítvány Kuratóriumának elnöke adták át.

Nyertes tanárok és iskoláik

01. Báder Anikó, Lovassy László Gimnázium, Veszprém
02. Gyuriss Gábor, Kürt Alapítványi Gimnázium, Budapest
03. Jeneiné Bicsák Krisztina, Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium
04. Kis Tamás, Eötvös József Református Oktatási Központ, Heves
05. Machnikné Széplaki Ilona Tünde, Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium
06. Mátrai Magdolna, Budapest I. kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
07. Moharos Sándor, Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
08. Szarkowicz Judit, Budapest I. kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
09. Szeidemann Ákos, Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata
10. Tóth Imre, Kecskeméti Református Gimnázium
11. Vetlényi Dávid, Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest

A gazdasági élet szereplőinek együttműködésével PRO-TEH-IN néven komplex pályázati rendszert alakított ki a Pro Progressio Alapítvány az egyetemi tehetséggondozás és innovációs tevékenység ösztönzésére. Az alapítvány kitüntetett szerepet szán a BME Történeti Campus értékei megőrzésének, ennek köszönhetően kerültek újra-felállításra 2007-ben a Központi-épület előtt egykor állt szobrok, újult meg az épület homlokzata. Rendszeres támogatója a Műegyetemi Kórusnak, Szimfonikus Zenekarnak, egyetemtörténeti kiadványoknak. Az alapítvány tevékenysége elismeréseként 2011-ben elnyerte a Kármán Tódor-díjat. Az Alapítvány hagyományőrző tevékenységének jelentős állomása a hosszas kutató munka eredményeként 2014 januárjában kiadott MŰEGYETEM ? A TÖRTÉNETI CAMPUS album, amely megkapta kategóriájában az év legszebb könyve díjat is. 2015 óta BME Gyerekegyetem néven tudományos nyári napközis tábort szervez általános iskolás gyermekeknek.

Szóljon hozzá!