ZETApress

hírportál

Technikum hajósoknak

Sikeresen elvégezték a Balatoni Hajózási Zrt. és a Siófoki Szakképzési Centrum közösen indított Hajózási Technikus Képzését a diákok! A kurzust sikeres vizsgával záró hajósok ma délután a Krúdy Gyula Szakgimnázium és Szak-középiskola Szindbád-termében vehették át bizonyítványukat.

A Balatoni Hajózási Zrt. és a Siófoki Szakképzési Centrum 2018-ban a Szakmák Éjszakája elnevezésű rendezvénysorozat hivatalos megnyitóján jelentette be, hogy az országban másodikként hajózási technikus képzést indít Siófokon. Első lépésként érettségire épülő felnőttképzés keretein belül indult meg az oktatás idén februárban. A jövőbeli célkitűzések között viszont mindenképpen egy hajós technikus szakgimnáziumi osztály indítása szerepel.

A BAHART középtávú stratégiájában hangsúlyos pillérként jelenik meg az erőforrások fejlesztése, melynek szerves részét képezi a munkavállalói állomány, így a hajósok folyamatos képzése is. A BAHART, mint a régió felelős szolgáltató vállalata elkötelezett a szakképzett, helyi munkavállalók foglalkoztatásának és képzésének elősegítésében. A Siófoki Szakképzési Cetrum célja, hogy a régió munkaerő-keresletéhez legoptimálisabban igazodó képzési kínálatot biztosítson.

A Balaton Régió turizmusának igényeihez igazodó képzéspalettába illeszkedik az elindított hajós képzés is. Az általános munkaerő-piaci tendenciák és az iskolarendszerű utánpótlásképzés szűkössége, valamint a jövőben várható BAHART hajóflotta bővítésével párhuzamosan jelentkező hajós munkaerőigény hívta életre a Siófoki Szakképzési Centrum és a Balatoni Hajózási Zrt. szakmai együttműködésével a hajózási technikus képzést, mellyel az országban Budapest mellett már Siófokon is elérhetővé vált ez az oktatás.

A kurzus keretében 14 diák kezdte meg idén februárban a hajós tanulmányait, hogy a képzési program végére új szakmai képesítést szerezzen. Az oktatás keretében a résztvevők széleskörű ismereteket sajátítottak el a hajó gépházában és fedélzetén zajló munkákkal, a vízi-közlekedés szabályaival, valamint a vízi utak, azokhoz kapcsolódó kikötői létesítmények és egyéb műtárgyakkal kapcsolatban. A tantervben szerepeltek továbbá a vízi útvonalak kotrásának tudnivalói, a hajó állagmegóvási, karbantartási és javítási feladatai is.

A szakmai tárgyak mellett alapszintű német nyelvismeretet, vízből mentést és elsősegélynyújtást is tanultak a diákok. Az elméleti oktatás a Siófoki Szakképzési Centrum egyik tagintézményében zajlott, a gyakorlati képzőhely pedig a Balatoni Hajózási Zrt. volt. A tanév során a gyakorlati oktatás a hajózási Társaság hajóin és hajójavító bázisán valósult meg, biztosítva ezzel a résztvevők szakmai felkészítését, illetve a valós körülmények között elérhető rutin és tapasztalat megszerzését. A tárgyak oktatását évtizedes hajózási gyakorlattal és oktatásban kellő jártassággal is rendelkező BAHART hajóparancsnokok és géptisztek végezték.

A bizonyítványosztáshoz kapcsolódó sajtó-nyilvános eseményen köszöntőt mondott Kollár József, a BAHART vezérigazgatója, valamint Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum kancellárja. A hajózási társaság vezérigazgatója a sikeres vizsgát követően megnyitó beszédében gratulált a diákoknak, valamint kiemelte, hogy a továbbiakban is jelentős hangsúlyt fektetnek a hajós munkavállalók toborzására, valamint a szakma minél szélesebb körben történő megismertetésére. A célkitűzés érdekében a BAHART rövid Hajós Toborzófilmet is készített, melynek premiervetítésére a bizonyítványok átadása után került sor.

Már egészen kicsi koromban arról álmodoztam, hogy hajóvezető legyek. Ez a vágyam azóta sem változott. A hajózási technikus képzés jó ismeretséget, rengeteg tapasztalatot adott nekem, úgy gondolom, hogy megfelelő és teljes-körű oktatásban volt részem. Legjobban a képzés gyakorlati oldala fogott meg, azon belül is a jégtörőn történő hajózás. Mindent egybevetve úgy gondolom, hogy remek képzésben vehettem részt. Ha akadállyal találtam szembe magam, segítségért mindig fordulhattam oktatóimhoz és társaimhoz egyaránt. Úgy érzem, hogy egy igazán jó csapatba kerültem. Örülök, hogy belevágtam! – mondta Nyárádi Sári Fanni, frissen végzett hajózási technikus.

A kancellár úr arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a BAHART stratégiai partnere a Siófoki Szakképzési Centrumnak. Kiemelt feladatként és lehetőségként kezeli a minőségi munkaerő biztosítását a hajózás számára. Ennek első, de egyik fontos állomása a februárban indult közös képzésünk mai bizonyítványosztó ünnepsége. A Szakképzési Centrum célja között szerepel az egységes balatoni szakképzés megteremtése, amelynek feladata kifejezetten a Balatoni Régió gazdaságának az igényeihez igazodó képzések folytatása lenne. A BAHART az első olyan gazdasági társaság, amely összefogja a Balaton egész területét, megyehatárokon átnyúlva. Miért ne lehetne a Siófoki Szakképzési Centrum az első olyan oktatási-képzési intézmény, amely ugyanígy, egy egész régió érdekében tevékenykedik, Siófok központtal? Ennek a célnak a megvalósításán dolgoznak.

Szóljon hozzá!