Közlekedés és matematika
Ma reggel a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar?Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 4/C osztályos 27 tanulója vette át a Közlekedő kisokos című 48 oldalas munkafüzetét Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztostól, valamint egy-egy iskolarendőrtől és -rendőrnőtől.
A kormánybiztos kezdeményezésére immár másodszor osztják ki az általános iskolás 4. osztályos gyerekek számára a tavaly elkészült munkafüzetet, mely összefoglalja és gyakoroltatja a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedés alapvető szabályait. A Kápolna téri iskolában közel száz negyedikes kapta meg, míg országos szinten ez mintegy százezer tanulót érint.
A munkafüzet első része a gyalogos közlekedéssel foglalkozik, de azt is bemutatja, hogyan kell a tömegközlekedési eszközökre szállnunk, s ott hogyan kell viselkednünk. A második rész a kerékpáros közlekedés veszélyeire és szabályaira hívja fel a figyelmet, hiszen már 12 éves kortól lehet a főútvonalon is kerékpározni. Ilyen képzés a járdán, a gyalogosok között száguldozó és a kerékpársávban a piroson áthajtó felnőtt bringásokra is ráférne, bár ők nagyon is tudják a szabályokat, csak épp magasról tesznek rá!
Az igazgatónőtől megtudtam, hogy az előző tanévben sem külön tantárgyként, hanem a különböző tárgyak anyagába beépítve, mintegy 8-10 órában tanították a munkafüzetben leírt ismereteket, s idén se lesz másként. A mai átadás egyébként a matematika óra elején történt abban az osztályban, ahol Révész Máriusz is gyermekként koptatta a padokat. Mivel a kormánybiztos korábban matek tanár volt, mindjárt meg is tanította a gyerekeknek, hogyan tudnak egy kezük öt ujján 31-ig elszámolni. Ezt csak úgy tehetjük, ha kettes számrendszerben, bináris rendszerben gondolkozunk, mely a számítógépeknek is az alapja.