ZETApress

hírportál

Közös jelöltek Sopronért

Minden eddiginél elszántabban, erősebben és nagyobb egyetértésben fogtak össze az ellenzéki pártok Sopronban a közelgő önkormányzati választások kapcsán és ennek jeleként a pártonkénti országos politikusok részvétele mellett pénteken bemutatták a leghűségesebb városban azokat a képviselő-jelölteket, akik a helyi, egyéni választókörzetekben indulnak.

Közös képviselőjelölteket indít a Momentum, az LMP, az MSZP, a DK, a Jobbik és a Mindenki Magyarországa Mozgalom az októberi önkormányzati választáson Sopronban. A pártok és a civil szervezet képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon a megyei jogú városban ? tudatta az MSZP Sajtóosztálya.

Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde, a Momentum önkormányzati képviselőjelöltje elmondta, a legnagyobb ellenzéki pártok hónapok óta dolgoznak együtt a városban, és képesek demokratikusan együttműködni. Hozzátette, az ellenzéki összefogás nem összeolvadás. Magyarországon példái vagyunk az igazi demokráciának. A képviselőjelölt kiemelte, Sopron mind a 12 választókerületében indítanak közös jelöltet az önkormányzati választáson. Őket a sajtótájékoztatón a pártok országosan ismert politikusnői mutatták be.

Donáth Anna, a Momentum Európai parlamenti képviselője, országos elnökségi tagja pártja két képviselőjelöltjét: Supka-Kovácsné Holzhofer Tündét és Pusker Tamást bemutatva úgy fogalmazott: Sopronban erős, tettre kész csapat hívja ki a Fidesz jelöltjeit.

Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik országgyűlési képviselője Mayer Nándorné Évát, Rápkovics Roland Zsoltot és Mayer Andort ajánlotta a választók figyelmébe, majd megjegyezte: az ellenzék felismerte, hogy a NER-t együtt lehet megdönteni.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt választmányának elnöke Németh Imrét, Borza Józsefet és Horváth Bélát mutatta be. Kunhalmi hangsúlyozta: Ne felejtsétek, az őszi önkormányzati választáson arra a legesélyesebb jelöltre érdemes és kell szavazni, aki mögött az ellenzéki pártok felsorakoztak. Minden más lehetőség a Fideszt tartja hatalomban. Ne hagyjátok elveszni ellenzéki szavazatotokat. Hajrá Sopron!

Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője Simon Zoltán önkormányzati képviselőjelöltet mutatta be, aki arról beszélt, reméli hogy az ellenzéki összefogás lendülete kitart, és ez a remek csapat sikereket ér el. ? Sopron legyen újra élhető! ? mondta.

Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője Sárvári Noémit és Szakács Gyulát mutatta be. Utóbbi a párt megyei szervezetének elnökeként kiemelte: az LMP elkötelezett abban, hogy a városok önállósága valódi önállóság legyen. ? Sopronban sajnos budapesti irányítással dőlnek el a dolgok ? jelentette ki.

Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja tizenkettedik jelöltként egy civilt, Major Gyula gépészmérnököt mutatta be.

Szóljon hozzá!