Miért nem értenek máshoz?
Néhány napja az Abcug.hu jelentetett meg egy tanulmányt a kormánymédiában dolgozó vidéki újságírók sanyarú helyzetéről. Budapesten élőként nem célom minősíteni a nyilatkozókat, néhány mondatuk viszont gondolkodásra késztetett.
Kénytelen vagyok a lapnál maradni, mert máshoz nem értek! ? panaszolta el egyikük, másikuk kamionsofőrnek állt, harmadikuk matróznak tanult, mert nem akartak a kormány szócsövévé válni, a kisszámú ellenzéki lapnál viszont nem találtak munkát. De miért nem mennek szellemi munkára, értelmiségi pályára a 20-30 éves újságírásukat követően? ? ez nem derült ki az interjúkból.
Eddig úgy sejtettem, hogy a szerkesztőségekbe nem az érettségi vizsgájukról esnek be a jelentkezők, hanem megkezdik felsőfokú tanulmányaikat, diplomát szereznek, s ha van némi íráskészségük, már az egyetemi évek alatt megpróbálkoznak hosszabb-rövidebb tudósításokkal, mellyel fokozatosan bedolgozzák magukat. Mérnöki, közgazdászi, jogi, orvosi vagy agrárdiplomával aztán az adott terület szakértőjeként írják cikkeiket, egyenrangú szellemi társként készítik interjúikat, riportjaikat. Akik nem ilyenek, akik csak ?újságírni? tudnak, hogyan kérhetnek számon bármit is az állami és gazdasági vezetőkön a közvélemény nevében? Persze vannak akik csak médiaszakon szereztek diplomát, de ők ne is csodálkozzanak, ha kirúgásuk után már csak fizikai munkára kellenek!
Szerkesztőként eddig rögvest felvették a telefont, most viszont már várakoztatnak, ha felhívok valakit! ? panaszolta egy álláskereső egykori kolléga. Aki 20-30 éve komolyan vette a tanulást, s azóta is folyamatosan képezte magát ahelyett, hogy a mögötte álló sajtó hatalmával élt, vagy pláne visszaélt volna, most sem kell aggódnia! Bármikor visszatérhet eredeti hivatásába, s akkor is azonnal felveszik majd neki a telefont, ha nem egy szerkesztőség, hanem a saját nevében hív fel valakit!
