ZETApress

hírportál

Bolyai-plakett napkollektorért

Bolyai-ösztöndíj 2019A legkiválóbb kutatók között a Szent István Egyetem két oktatója ? tudatták sajtósaik. Mint csütörtökön megírtuk, ünnepélyes keretek között az MTA Dísztermében adták át a legnagyobb presztízsű elismerést, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat.

A nívós elismerésben, valamint az ösztöndíjhoz kapcsolódó Bolyai-plakettben a Szent István Egyetem két munkatársa is részesült. Dr. Csergő Anna Mária a növényökológia, dr. Kicsiny Richárd pedig a napkollektoros rendszerek matematikai modellezése terén végez kutatásokat.

A PhD-fokozat megszerzését követő időben fontos anyagi támogatást jelentő Bolyai-ösztöndíjat idén 151-en nyerték el, köztük a SZIE Kertészettudományi Kar egyetemi docense, dr. Csergő Anna Mária, aki többek között a globális környezeti változások és a növényi életstratégiák kapcsolatát, valamint a növényi populációk kihalásának kockázatait vizsgálja.

A testület 2001-ben határozott úgy, hogy a záró kutatói jelentésükre kiemelkedő minősítést kapó, korábbi Bolyai-ösztöndíjasoknak emléklapot adományoz, közülük a legjobbakat pedig MTA Bolyai-plakett kitüntetésben is részesíti. Erre a Bolyai-plakettre találták méltónak dr. Kicsiny Richárd gépészmérnököt is, aki munkája során napkollektoros rendszerek matematikai modellezésével és szabályozásával foglakozik.

A SZIE Gépészmérnöki Karának egyetemi docense elsődleges társadalmi fontosságuk miatt már korán elköteleződött a megújuló energiaforrások felé, az általa pontosított modellek pedig lehetővé teszik a fizikai folyamatok jobb előrejelzését és a napkollektoros rendszerek továbbfejlesztését is. A Bolyai-ösztöndíj támogatásával folyó kutatás során egyebek mellett a több fogyasztót ellátó napkollektoros rendszerek hozamának optimális elosztásával is foglalkozott, melynek vizsgálatához játékelméleti megközelítést alkalmazott.

Az 1996-ban alapított, a Magyar Tudományos Akadémia által életre hívott díjban elismert kutatókkal kapcsolatban dr. Tulassay Tivadar, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium elnöke elmondta ? az elmúlt két évtizedben a Bolyai-ösztöndíj a fiatal kutatókat érintő legnagyobb presztízsű ösztöndíjjá alakult, amely a pálya elején kiemeli a kiemelésre méltókat, és további lehetőségeket kínál számukra. Mintegy megmutatja őket a kutatói közösségnek, hogy rájuk lehet számítani, ők azok, akik majd a zászlót fölemelve tovább fogják vinni, akik meg tudják újítani és európai vagy világszintre tudják emelni a magyar tudományos életet. Idén 19. alkalommal adták át a plaketteket és az emléklapokat. A Kuratórium 172 fő záró kutatói jelentését értékelte. Közülük 80 főnek emléklapot, 14 főnek pedig plakettet is adományozott.

Szóljon hozzá!